Tímea
nagyon szép volt. Igazából nem szebb Krisztánál, de édesanyám azt mondta,
Kriszta az unokatestvérem, ezért nem vehetem feleségül. Én márpedig nem
adhattam alább. Szóval ott tartottunk, hogy Tímea nagyon szép volt. Neki volt a
legszebb szeme, haja, melle. Alig vártam, hogy tornaóra legyen, és ismét
láthassam őt a piros harisnyájában és az egyenkék tornadreszében, mely minden
lányon úgy nézett ki, mint a túlfőtt teszkós virslin a műanyag bél. (Hiába, az
anyukák megpróbálták csemetéjükre egészen nyolcadikig előrelátóan vásárolni a
tornadreszt. Ennek learatható gyümölcse lett később, hogy a nyolcadikig
igencsak megbögyösödött lányok csak nehezen, iőszakosan, vagy egyenesen sehogy
nem tudták a kinőtt dreszbe szuszakolni kebleiket. Aminek mi fiúk, igencsak örültünk.)
Mindig igyekeztem Tímea közelébe férkőzni, és jópofa lenni. Ez mindkettő
sikerült is általában, de genetikai örökségemen ritkán tudott felül kerekedni.
Nem kertelek. Kövér, szeplős, dadogós, egyszóval csúnya kisfiú voltam.
Történt egyszer, hogy környezetismeret órán, amint éppen könyökömre támasztott
fejjel, már nem is hallva a tanítónéni lebilincselő előadását a felfújt bogyó
termésekről, olyasmi történt, amit hirtelen el sem hittem. Timi egy apró, fehér
papírgalacsint dobott felém. Én elkaptam, és óvatosan kibontottam. Egy
ügyetlenül rajzolt szívecske volt rajta egy még ügyetlenebb nyíllal átszúrva,
alatta pedig ez állt: SZERETLEK! Igen. Pontosan ez állt ott. Háromszor is
elolvastam.
Nem emlékszem rá hogyan történt, de a kábulatomból arra eszméltem, hogy a
tanítónéni áll fölöttem hihetetlen méretű testével és a papírgalacsinomat kéri,
mégpedig erős nyomatékkal. Odaadtam. Ő pedig felolvasta. SZERETLEK. Az osztály
egy emberként röhögött. A tanítónéni körbeforgott és megkérdezte, ki dobta
nekem ezt a galacsint. Timi lassan felállt, és nem emelte fel leszegett fejét.
Én pedig mérhetetlenül boldog voltam. Ország világ megtudta, nem utolsó sorban
pedig én is, hogy Timi szeret!! Ám ekkor Timi halkan megszólalt, és
félreérthetetlenül ezt mondta:
-Tanítónéni kérem, én azt a cédulát nem Ferinek, hanem a Tominak szántam. Feri
ronda.- Egy
pillanat alatt egy világ omlott bennem össze, álmok foszlottak szerte. Hirtelen
egy világ tudta meg, hogy Timi mást szeret én pedig csúnya vagyok.
Epilógus:
Timi még mindig, harmincegynehány és múltával is szép. Persze nem olyan szép,
mint Kriszta, akiről mostanra tudom, hogy nyugodtan lehetett volna a feleségem.
De Kriszta, ahogyan Timi is, már más feleségei. Jó dolog az iwiw.
Nagyon életszagú történet....hasonló csaknem mindenkivel megesett az óvodában, iskolában.....Akkor még őszinte az ember gyereke....kimondja amit gondol, nem számol azzal, hogy az esetleg bántóan fáj a másiknak: ő nem hazudik, kimondja az igazat.....A felnőttek már másképpen játszanak.....és ez a játék nagyon de nagyon tud fájni......
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
