Dehogy szeretsz szenvedni! Arról van szó csupán, hogy azt gondolod, ha szenvedsz, azt más észreveszi, megsajnál, tenyerei közé fogja arcodat, letörli könnyeidet és rád mosolyog.
És ennyi már néha éppen elég ahhoz, hogy túléld.
....két mosoly közt.

Hát valahogy így működünk mi emberek.





In Lak'ech

odavetett törölköző. A polcon fogkefe fekszik kajlán, egy borotva.... Egy megkezdett palack ásványviz, már ezer éves talán. Hajszálak, kedvesen szépek, megannyi. Egy pár papucs... őrzik a küszöböt türelemmel. A szekrényben egy narancssárga bugyi, egy trikó. Mintha csak egy pillanatra szaladt volna ki az életemből. Egyre halványuló illatok, egyre halványuló emlékek. Görcsös félelem a gyomorban: mi lesz majd, ha már az arcodra sem emlékszem....

.....egy félbemaradt élet...félbehagyott álmok...

...nem az enyém......


In Lak'ech

... Tovább »

Lassan, óvatosan simította végig a fiú.
Mintha félne, hogy felriad és meglátja a sötétet.
Mély ráncok hullámoztak végig a homlokán.
Közelebb hajolt hozzá.
Orrával illatmorzsák után kutatott.
Elidőzött rajtuk, mélyen beszíva.
Mintha csak az élete függne tőle.
Most még közelebb hajolt hozzá.
Egészen közel.
Arcával szinte megérintette, elmosolyodott,
egészen halkan suttogni kezdett,
majd puha csókot lehelt a párna sarkára.

...nem baj Drága....

Majd megcsinállak magamnak álmokból.


Álmokból.